Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Indulnék feléd magányomban , bár riadtan érzem tévedésem az ösvény ugyanaz észrevétlen örülten keresném forró testedet . És indulnék feléd megszokásból félve ébredezek határozatlan, szívemre hallgatok rendületlen de magamra vagyok akaratlan. Feléd vonz bozontos ösvényed kísérnek bennem ismert szavak forrnak testemben izzadt lázak de alázattal várom búcsúszavad . És rendületlen bölcsességeid fülemben panasszal keringenek , lázas hévvel keresem emléked hiányzik bársonyos érintésed . Testem követel, zuhanva rebben mellemben furcsa izzadó érzelem , gyűrött hajszálaim megszürkülnek s feledésbe merülnek szenvedések .{W.B.

Csak úgy örvénylenek vadul felettem a meghalt védelmek csak tövisek ,bogáncsok kezei rajzanak, a virágok védtelenek . Csak rongyos borult sötétség ébred hangok nincsenek  és titkokkal megtelt sötét ösvények, mik sehova visznek. Mert mégis hova lettek a derűs utak a termő gyökerek, hova lettek a csengve örvénylő énekek mik dobogtatták szívem ? Es a gyöngy burokba simult selyem kezek mik élettelenek ? vajon merre rejtőznek a nektár énekek, mik oly édesek. Hova lettek az édenkertben összegyűlt mézek a száz szirmú szívekben vígan kinyílt rózsa kelyhek ? De már csak mosolygok a langy szélnek holdfényes kékjében simogatom tövises kinyúlt bogáncsokat rémült sötétjében. Ha már csak szavak szirmai hullnak csendben tudom lelkem üres és tágra nyílt szemmel nézem a békességben a jövőt veszélyében . Mert belém költözött a búval fedett csend az éj szürke őszébe szelíden mosolygok álmaim fölött tündérien, és halkan dalolom énekem.[W.B.]

Mert mindig visszatér az igazság falat emel a magasság, És kedvünk belefullad árnyékunkba és heves vágyainkba. És dorombolnak lüktetően gondjaink míg titkaink támpontjaink . Megpezsdül vérünk ereinkben látszatra csókokat kacagnak. Az óráknak hosszas gyorsaságában törjük a falat valóságban. Szemeink sötéten szikráznak az időben és múlik az igék békeidőben . Mert mindig visszatér az érvelésünk tisztán elképzelésünk. Lepelbe ejtett bölcs kérdésekre feleletünk hazugságra vetemedünk. Csak kuszán mocorog ,s harcol bennünk  érzés hogy tovább menjünk. Némaságba bujt ajkunkról felcseng mérlegelt verseny. Mert hiába a megnyert csöpp győzelmünk ha minden kihült bennünk. Hiába a bársonyos lángú forró ölelésünk ha sírásba fullad a keservünk.[W/B.]

Az időt nélküled elvesztettem szét váltak percek értelmetlen, tébolyi csend fekszik mellettem kopognak szerelmet, véletlent. Fulladt mámorban elvesztem, öntudatlan félig védelmeztem lázas tüzet mi bennem szétesett lábgja már rég kiégették lelkem. Ajkam és repedt ajkad között hideg jég fullánk beköltözött testem sejtjei elüszkösödött mennyi hazugság s őszinteség. Nélküled az idő megdermed szeretni csak fölfelé érdemes, semmi sem olyan mint régen szerelmem elveszett veled. Visszapörgetném reménytelen szemem lesne ébrenlétben, de csak csendes emlék közt nézem az elszaladt perceket. A csöndnek csapdájába estem, pupillámon szárnyal tekintetem, a messzeség kapujában állok és várlak tűzláng és füst között.[W.B.

Most ahogy még összefüggünk nem fog el gyakran gyűlöletünk, bár minden olyan valószínűtlen megalkuvó szürke rögeszme lett. Lassan kiismertem sűrű véred, bennem tombolt bölcsességem olyankor zavartan kéklett az ég a kimúlt csillagok fénytörésén. Én győztem mindig megpihenten bűnöm fényes pengéjét újra kifente bennem vígan is telítődött kedély becsaptam mindenkit aki- veszély. Próbálkoztunk egymással szerelmet ködbe takart holnapok előszeretetét, vágy nélkül dideregni kezdett lelkem és azonosult azzal ami teljesületlen. Most halkan át fut rajtunk a didergés öreg szívünk megdobban egy percre, ringva ringunk egymás felé egyszerre amíg szembe fut velünk az út vége..

Sok percek múlását nem vitatom, mert nincs semmi mondanivalóm mig szelíd kezekkel eltávolítom a rám nehezülő szomorúságom. Eltökélt ,zengő mámoros dalok konganak szívem kisírt oltárán de megbocsájtok önmagamnak hogy sebtében téged választottalak . Annyi év után, mint puha kendő rám tapadnak sorstalan pelyhek s már tudom kiért dobban szívem , mik szelíd tagadással ütik a percet. Mert mint idegen tértél be hozzám de íziben ismerős lett sóhajod s felrémlik ,mint vendég névtelen , erős férfias kebled lelket hordoz. Bent valahol szíved titkos zárán halk mosolyod szétterül vidáman , odabent valahol varázsok vannak és nevem zengik mint egy csodát .[W.B.]

O te Múzsa ki csak folytogatsz kiszívod belőlem vágyat s vigaszts édes csókokkal ébresztessz mint egy élő szív , dobogsz csendesen égő fáklyaként korozol felettem. Csiholod megkopott szívem számomra bűvös melódia része mely átjárja kegyesen a vérem bús alkonyban széthinted kedved viharban is előtted térdelek. Tudom tiéd vagyok s te az enyém egymást biírtokoljuk éveken szürkület csendjében együtt ketyeg megmagyarázatlan stílus torténet ugyanott azon a helyen. álmaimban pörén menekülok előled de szívemben a vágyat újra felderíted tiéd vagyok és leszk,szeretlek még akkor is ritkábban fogunk kezet a végzetért. [W.B.]