Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Ha elmész tőlem ne nézz vissza, bár végtelen enyém lehettél volna barna bőrödön még játszana kezem így kínos bánatba bujdosik szívem. Magamba vésem utolsó tekinteted a testednek utolsó langyos illatát sötét nézésed már nem az enyém, fénylő arcom varázsba átadja magát. Végső kegyelemmel csak ráncos gőg mi visszatartana vonagló testemben bűnöm csak az hogy megaláztatásban elvesztette szívem a hitét te benned. Most nincs mit tennem,várakozok, összefont ujjaim görcsbe szorulnak, nem maradt semmi a megtört hitemből az agy volt az úr szívem rá hallgatott. Kimondani is nehéz kéjes szégyenem a szó mi megsértene bennem maradt , közös mozdulatainkért gyűlölöm magam árvaságomban megalázom önmagam ./W.B./

A néhai álmaim érzelmes útjain halk léptekkel követett árnyam s a tavaszi éjszaka szeles porain régi érzéseim után bolyongtam . Magas hegyek ormain lenéztem figyelve a szent színes ébredést a messzi felhők redős tenyere alatt madár szárnyak csattognak titkokat. Ma már eltűnt kedvem képzelete egyszerű titkaim repdesnek felém rongyos ég peremén lengedezve lecsüngnek bolyhosan emlékeim . A már sehol sincs világnak hajnalán elbújtak titkos álmaim nevetve csak a felragyogó napnak karimáján mosolygós arccal jönnek keresve régi lelkesedő kedvem fodrait madár füttyben áztatott álmaim hegyek büszkén bírják lángolásom keblükbe fogadják tündéri álmom. És felfordított Világnak ébredésén megtalálom eltűnt epedő képeim míg te megóvod tündéri kacajjal sóhajba torkolló csendes lépteim. {W.B.}

Mint áramkör hiányban szenvedő robot lóbálom karjaim,lábaim egy végben túlhevült áramkör esztelen fejemben mozgásba indítja utolsó kerekem. Szívtelen világban élni meglehet bársony elemekkel indítóm életem fényesre sikált kapcsoló táblámban rövid zárlat okozta hegek véreznek . Könnyű az élet robotos világban értelmetlen mozgok, előre meg hátra nem kéri számon senki kívánságom , bukdácsol áram nélküli boldogságom . Időnként megpendül bennem egy löket mutatja utamat merre ,mennyire pozitív anódom régen csődbe jutott kicselezett velem negatív katódom. S ha csip az áram túlfűtött szívemben csak hamu a káoszban ,kábelek világa táncra perdülnek egymással érintkezve , s megsemmisítik testem mindörökre./W.B.

Hiányod megint bevájt szívembe csak sápadt lehelet száll bennem , minden hitetések győztek kegyelemmel , mert győzni szerettem és asszony lettem. Később kiismertem magam erre , meg arra kóboroltam az illatok egymásután szállnak utánam tagadva titkomat . Felelet nincs hiányodról szél sem rebben , de meddig várjak utánad ha a csonka híd karfája ami volt kezünk támpontja már rég elmállott a szélben. Kitudja hol és merre ott vagy egy másik szerelemben , s ha keservesen csüggedek csak éveket kesergek hosszasan múló gyűlöletet , mely bűvkörödben megreped , csak szenvedély emlékeztet hogy fáj hiányod és minden rossz meg jó mit veled megéltem . [ W.B.]

Oly tarka zűrzavaros ma a világ bár felettünk most is kék az ég, de ma oly csendes  kíváncsiság ahogy botladózik egy sietős nép. Színes képes játéknak látszó a sok ember kik dolgukat űzve, rohannak az életnek mezején furán keringve gondjuk velején.. Senki sem ismerős, idegen arcok rengnek tőlük az utca sarkok, ember szívek ,bizalmatlan mosolyok, megtelik velük népesen a parkok. Ma minden más, talán majd holnap, feloldódik a nyögéses nyomorúság egy új élet megmentett szívekben és kifakad mosolya a szeretetnek. Tarka népes vlág talán nem is a miénk, talán csak tévedésből vannak velünk, melegség sugárzik összefont karomból széttárom karjaim,hadd repüljön feléjük. Hadd ,hogy teljen meg apró szívekkel minden jött-ment bús, sietős ember, a világ szép mert a tövis is magból kél talán mindahányan fészket építenek.[W.B]

Köszönöm ,hogy kitartottál mellettem nem feltűnő ,hogy konokul mi ketten mindig összeölelkezve a tömegben egyre egymást keressük szemeinkkel. Köszönöm hogy mindig mellettem minden voltál, ami tőled telhetett, velem szemben a kifürkészhetetlen meg-meg próbált szövetkezni ellened. Milyen egyszerű, szeretsz, szeretlek, lehetnénk könnyed személytelenek, megpróbáltunk mindent kíméletlen, de van benned minden hova lennem. Kitárt karodban meleg vágy , ölelés, titkos vágyam, mondd, hová tereljem ha szerelmünk, amely annyit veretett közöttünk maradt mint legfőbb érdem. Már az ész se gátol nagy gyönyörben boldogságunk egy magános, lendület összekötnek  zenélő emlékek kegyelme mely zúg s én hajlok mint a nád benne. S ha végtelen őszülő estéken hidegben egymáshoz bújunk a kályha melegében még száll felém édes forró leheleted tudom hogy kellek,tudom hogy kellek.

Szétszakad a teste , még is bírja többiekkel gázol pocsolyákban, fegyvere csak  két keze s keresztje ujjongása halogatásba elvegyülve. Erdők nélküli elszánt kitartó türelem gumicsizmák szaga ,s a hányinger homlokáról csurog egyre az izzadság külvilágba lép latyakos árkokon át . Megkínzott véréből néha csapolnak, ellenségek között senkire számítnak hátizsákjában rég megkopótt rádió bárgyú énekeket gyötör, sírva dalol. S menetelnek, emlékük özvegység egymás lábait szinte elérhetnék, bombák dördülnek kegyetlenül földre ő a fegyver nélküli felgyúlt kereszttel. Zúdulnak egyre ,nincs ideje magára magukat restellik a kihasadt bombák, csak vad kiáltások sebek fájdalmára száll a kék ég felé szomorú bizonyság.[W.B.]