Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Körték meg almák, mohos, régi kertben, most is úgy érnek, mint sok éve régen, lekaszált fű szaga száll a régi réten, mint amikor nagyinál gyerekeskedtem. Nagyi is ott van,  múltam gondos őre, most is nekem süt, főz a kályha ölében habár azóta gondtól  még öregebb lett nekem csak úgy él, s mutat régi időmre. Itt-ott bizalmas padocskák árnyékán egy vén kandúr mint mesékben olykor, egy-egy titkomat őrzi, melyeket  mormol, titkot, mely itt várt,gyerekként árván. Jaj, te öreg kert  hol a régi tested csak pókhálók  csillognak a fákon. fújnám, de jaj, nincsen semmi álmom s riasztó hangom a torkomba reked. Már tudom én, itt volt a meseerdő, mi nagyimban  él s  biztosra mentem, hol kapok én még ilyen  hűsítő kertet ahol álom ölel , oly meleg  ölbe rejtő? S szívem, melyet  új örömre tártam, eltorkollt  a csúf szürkületi ködben. Látom,hiába jöttem a nagyihoz haza drága nagyi  nélkül a múlt is hazátlan.

Szeretném, ha még zongoráznál, bármit , csakhogy hangok érjenek, melyek dallama kezedtől eredjen hódolva hallgatnám zenédet. Eléd teszem mind a régi kottáid a múltad mutatja, kicsike  nyomát, hogy lelkem fölött  szellőzze  át együttlétünk  derűjét, égi csodáját. Akkor is, tudom, boldog  lehetett hunyorgó szemed,  mosolygós szád tőlem egy szót, mosolyt se sajnálj. Bár e kis darabok pótolják énedet, mert két karom egészben, amint vagy, szegény testemre sosem szoríthat.

Lezárt az est, szomorú sóhajok esti mesét már rég elolvasták és egy-egy kora esti alkonyon csillagporosan elszállt a bánat. Jövője nincs, sorsa eldöntve rég nem is él tán szívében már a hit, hogy nyirkos völgyek mártír virága csókolja egyre a folyó habjait. Minden sóhaja csak partig ér el könnye sincs , hogy gyorsan, kicsorduljon, boldogtalan világban s onnan vissza többé sose jöjjön. Egyedül él, és ha ritka napokban melléje szegődik egy régi barátja, azt is csak saját tükör felületén, nem élőn, csak visszaverődve látja. S a tükörkép a valóság kolonca nincs lelke, amin a tükör elmulat képzelettel játszó intelem csak, nem érzés, csak csaló mozdulat. A tó esténként ezt is elszenvedi amit lát, mindent önmagában tart, ezért vigyázza féltve partjait szeretnie kell nagyon önmagát.

Nagyon jól érezte magát Varró Endre. A kaszinó kártyaszobájában tarokkozott, s ami ritkán szokott megtörténni az ő négyes kompániájukban háromszor egymásután túllicitált, harmadszor pláné szólóval s meghívásaiban oly szerencsés volt, hogy egy eset kivételével mindig a vele szemben lévő játékossal került össze. Mikor megszólalt, mintha száz mikrofon zúgatta volna hangját, beleremegett a kártyaszoba. .    — Szerencséd volt azzal, hogy Mártonnak  négy treffje  volt  — jegyezte meg Tóth.      - Ha beletalál a színedbe, vége a volátnak. Nekem nem volt treffem - Nekem se.- Toldotta meg meg Viktor  Varró felemelte poharát, kicsit mosolygott és heccelődve szólt: - Játszani kell tudni.      Az udvaron csengő gyerekhangok szelték át a csendet. - A rektor felesége volt, neki van kék kalapja. - Hát a doktorék kisasszonyának? - Az nem mászkál ilyenkor a füzes felé, a Palit tanítja.  - De mégsem lehet a rektorné ,- tiltakozott egy szelíd gyermekhang - neki ura van s az ilyen csak avval

Ajkam lázító, vérvörös vonal. a hajam,bronz színű selyemcérna, homlokomra hull dúsan, selymesen és vonja, bevonja hófehér kezem. Szemem kéksége  zöldesen  ég s én félek tőle, félek  tőle, ,félek s ha felvillan a tükör üvegén. nem én, a lány, az álmodó-szemű egy asszony,forróvérű, gyönyörű nevet le rám a szemem szögletén. Oly messze vagy ! Olyan messze ! s a szépségemet nincs ki lesse. Oly messze vagy ! Olyan messze ! szép mosolyomat nincs ki lesse a hajam  selymét nem simítják, kék szemem zöld színét nem vidítják Két hófehér kezemet nem becézik Hogy hova vágyom sohasem kérdik Olyan messze vagy ! Olyan messze már csak egyedül ér el majd az este.

Valaki van ott a  fellegekben, valaki ott fönt egyre javítgat lámpája leng a nagy szélben az emberek csodákra várnak. Mi a baj? Halló! Kérdezzük megállt, vagy lassult -e az óra? Hallgat az ég. Jupiter csillaga nem emberi dolgok tudója. Mit bánja ő, vagy az ördög, ha hull a csillagok vértanúja szítsunk inkább tüzet és csődöt, a Hold sötét zsákjába dugva? Valaki van ott a fellegekben valaki ott fönt egyre javítgat összefogó kéz most kellene egy mindentudó,ki messze lát. Ki jár   fellegekben matatva? Tündérek kik táncukat járva elsepernek mindent táncolva vagy a  titkos holnap varázsa? Holnap?Még nem jött az átok amitől az óra fent megállna, s felpezsdülnek gigászi lángok a megcsalt vágyak kudarcára.

Egy nap: és arcod tova már gyorsan  illant ma s tegnap közt, az éj már,  két-part levők közt az éj, te bús,te bús éji halál.  É s hogy nem vagy, oly hirtelen, még kezed melege kezemben, s fájó  szívemben  szét  özönlött lényed: s  csak lélek, mi itt velem. Kezem még  keres, testem  fülel lehet egy-két  szót  még elérhet belőled, s egy hangot is amit az éjszaka harca így ragadott  el. De csak a lelked néz farkasszemet amelyben, valahol a mélyben,régen ott ül, mit szeretek s hiába nézem nem hatolhatok át    szemfedélen. S ebből a  csendből nem üzenhetek hogy a légen, s f ö ld ö n, oda futna  át lényem- s az  éj-s  az éj,a  téri- határ szenvedésén túl, csak veled lehetek.