Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

  Fel-felhangzik bennem egy régi dal, de már fátyolos torkomat kaparja, belső törvények néha megzavarnak ezentúl már így leszek - karikatúra.   Meg- meg pihenek, az idő engedelmes mielőtt még lelkem gabalyodik élve, de az emberség ezzel emberesül meg ki tudja, lehet még sejtelme sincsen.   Percenként kudarcra tanít keservesen nyilván megérezi szívem:érdességét, de tűrve a megnőtt támadási felületet, semmi kétség,itt is győz az ősi törvény. . Deleidet nem ismerem s fénylő reggeleid a bágyadt örömök, újabban gyökértelenek, próbálom belakni a percet, aligha sikeres akikkel barátkoznék ijedten menekülnek.   De tudom, ha kicsit kora is még a záróra más szerepre készül: mind vastagabb párákba bújik, próba végett,szabállyal az egynemű híreket váratlanul elpusztítja.  

 Mennek én sietve utánad bár távolra mentél, csodákkal áldott lázas kezed, ragyogva elréved.   Tudom távol vagy,sietek eléd,  de nem vagy már enyém,  meghódolok mindig előtted csak vesd rám tekinteted.   Hosszú az út ,fárad testem, feléd rohan s elfelejtem, amit a ragyogó napfény ad, mert lásd én kezdő vagyok   te éretten,jobban megérted, a vágyat mi elárad melletted, megnyílik lelkem és tudom,   dalomra dallal felelsz érzem hallom hangod és az elég nekem. 

Szép a te feltűnésed az égnek szélén, szép ősi Aton, te, ki legelőször éltél, ha felemelkedsz a keleti ég peremén, szépségeddel minden országot belepsz. Habár fent vagy , lábnyomaid a mi útjaink mert  szép vagy és nagy és ragyogó láng a föld felett magasan,sugaraid átölelik az országokat és mindent, amit alkottál. Te vagy Ré és foglyul ejtsz barátsággal s magadhoz bilincselsz  szereteted által, de te oly messze vagy,és mégis közel sugarad mégis itt van a földön  békésen. Veled boldog az állat a dús legelőn, fa s a növény virágba borul,tündököl mocsara fölé szárnyal a madár,ünnepel, imára emelkednek karok,ha megjelensz.

Amikor Szabó  meglátta Dórát - az egész nő olyan mosolygós, és roppant melegség -, már akkor felmerült benne, hogy megismeri.Szeretni tudna egy ilyen nőt.  Belépett ez a nő a személyzetibe- ő már volt kisegítő egy vendéglőben, mondta; azért jött, mert állást keres, és németül is tud; beszél három nyelvet.    A személyzetis felmérte, megakadt a szeme a mellein.  - Nincs hely - szólott. - Jó napot kívánok.  - Dóra ugyanúgy mosolygott, mint amikor belépett. - Viszontlátásra - köszönt. Nem látszott rajta, hogy le lenne törve.  - Te jó isten, hogy kellene nekem ezzel a nővel találkozni?! Mit tegyek ? Szabó  otthagyta a személyzetist, lesietett az utcára, és megindult a parkon keresztül,ahol  a Dóra egy padon ült, könyvvel a kezében. - Megismer? - Hogyne; maga volt ott a személyzetisnél. Dóra nyújtotta kesztyűs kezét. Volt benne valami kivételes tisztaság.  - Adja meg a címét - mondta Szabó  - Ha tudok valami állást, értesíteni fogom. A nő egyenes nézése vele maradt. És valami l

Alig ismertem férjét, asszonyom csak azt tudom, hogy nagy  a hasa, az imádó persze nem búsul emiatt, ha a szép asszony férje görbe, sánta.. Kedves férje lehet ugyan beszédes, de se Önre sem rám nem  veszélyes állt közöttünk mint egy csúszó féreg s mi vígan csókolóztunk felette. Engem nem is érdekel ,de Önt igen mennyire  butaság aggódni érette esküről beszél, jegygyűrűről,végre könnyeket önt bőven,  csak érette?... Miért önti könnyeit  ilyen semmiért nem szégyen megcsalni az önző férjet, aki testileg és szellemileg is rettenet aki soha nem fogja megérteni Önt asszonyom,a hályog szemével kutat keres mint orv  vadász  a holt vadat, teste idétlen korcs, rövid, kicsinyke s mint óriási hordó ring hasa előtte. Gondos, okos sok terve van neki, mindenki csak jót tud mondani róla, míg cselédek  bokáját csipkedi lázzal de már odébb nem,- a cseléd is  utálja. Elrejti a pénzét meg a cukrot,Öntől sőt a harisnyáját is megfejelné rögtön, boldog, ha pár garast eldugha

Csak szorongunk a csapásoktól folyton dicsérünk kuszaságot nyugtalan életünk földi lazulás, szép emberi érzelmeink, hervadás. S kivilágosodnak vak szemeink türelmesen az irgalmas Világra már nem dicsérjük ősi diadalunk büszke testben csak sorvadunk. Arcunkon puhán torzul a mosoly széltől kiszáradt cserepes ajakkal bölcs Világról értelmet álmodunk, csak ostort fog ránk a szeles vihar. És mindennek megvan a lényege cselekedetteink kárörvendőek, jut is marad is az emberi jóságból, kígyó módra csúszik-mászik élete. Szemünk íriszében harcunk démonai bölcsebbek mint minden szent érzés, ki tudja látjuk- e még a bicegő jövőt ha közöttünk a szavak elgyengülnek. S majd testünk fecsegi léhaságaink fennkölt beszédeink - érthetetlenek, diadalunk már csak csalfa kuszaság bele borzadunk ha mások is értenek./W.B./

Fannyra sokszor mondta az anyja: - Ebből az lesz. Nem az lett. Férjhez ment. Szolgálni - Kolozsvárra  jött. Itt ismerkedett össze Kakucs  Pállal. Már akkor sok más legényt is ismert.  Egy famunkást, egy éttermi segédet, egy őrmestert. Valamennyi jóképű, jól kereső ember volt. Továbbá udvarolt neki a gazdája is, egy orvos és annak az unokaöccse is, egy jogászfiú, aki Fanny miatt gyakran feljött látogatóba.  Fanny  eltérőleg  sok parasztleánytól, akik nem tudják az ilyesmit megbecsülni, büszke volt rá, hogy ennyi embernek tetszik. Örült, ha ránézett az úr. Számon tartotta, mikor jön látogatóba az ifiúr. És vasárnap délutánonként találkái voltak: jól beosztva, a kőfaragóval, az éttermi segéddel és az őrmesterrel. De nem adta oda magát egyiknek se. Azt gondolta: majd asszony korában. Palit kedvelte a legjobban. Ez az óriás termetű, vasizmú kőműves valami csiklandós rémületet és dacos, komisz vágyakat keltett benne. Félt tőle, és izgatta a gondolat, hogy mellette a hűtlenség v