Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

  Hárman mentek a nyári délutáni  napfényben ,poros  levegőt   fújdogált a kis szél.Nem volt kedvük nagyon a beszédre sem.Irma meg a lakatoslegény es egy hosszú nyurga diák nem nagyon társalogtak. Előttük    szép  sötétzöld  lombok  ,alig szuszogtak.Apró kis bogarak és lepkék szálltak felettük Három  barna  pillangó  tánca  villogott  a  nyári lombo­kon  átfurakodó  napfény parányi porában Irma  kacagva  nézte: -  Az isten  keze  a  legügyesebb zsonglőr.  Látod,  mi­lyen  furcsán  pörgeti  ezt  a  három  lepkét,  amelyek  azt  gondolják,  hogy  élnek .A  lakatoslegény  sapkáját  a  pillangók  közé  vágta: -Velem  törődjél  mikor  veled  járok,  ne  ezekkel a  repülő  férgekkel.A  hosszú  diák  a  szerteröppenő  lepkéket  kísérte  szemével  sokáig,  amíg  a  szeme  könnyesre  fájdult: -Ilyen  vadembernek  a  menyasszonya  Irma/ A  szőlősbe  értek,  a  leány  házához.  A  lakatos  betért az  öregekhez  egy  pohár  spriccerre.Irma  a körtefák felé  ment a diákkal  -Olyan  szép  maga,  Irm

 Hiába küzdés, lázongás, ima, könny, elszántság, álmatlan éjszaka a sors nem tér le útjáról soha. Hogy építek majd fellegvárakat?   s buján hintem álomvirágaim, s hogy fakó-virágból készült glóriám ezernyi bimbót hordoz ágain,  egyszer szürke rommá omlanak   a délibábos álompaloták s hogy vér nélküli vágyaim után Zilált lélekkel bukdosóm tovább s hogy majd, mikor nem latja senki sem.   Sírva nyomom fejemre a kezem. s hogy sok, ködpárás, szürke hajnalon a fájdalommal mint ölelkezem: Valahol fent, a csillagok felett.   Látták idétlen idők távolán, valahol már megírták sorsomat. amikor én még vágy voltam csupán, nem tudhattam mi vár majd ream.

 Úgy lüktet bennem a némaság, s tűröm sokszor a végzetem sokszor rebegnék ébredésben, de hangom dadog ércesen.   Felkavart érzések tülekednek percről- percre idegen lesz, összekuszált ingerültségemben  zavartan hallgatok szelíden.    Kutatom kérdően szemed most a némaság csendjében, bánt a hozzád kötött emlék, de közelséged boldogítja létem.   Mondanék, de szorít torkom zakatolnak bennem szüntelen édes szavak, mik kínoznak  értelmetlen, mert kellesz nekem.   Bár idegen lett minden körülötted, fáj a szó, mit ki nem mondhatok és szüntelen feléd futnak emlékek, de én csak konokul hallgatok .

 Saját  sorsom  bogait régóta  kötözöm vissza -vissza térek az én múlt időmbe. a  ma  és  holnap  között  gyűlnek ,   titkok kergetőznek fekete égerfák között. Ajánlom versemet sokunk  kezébe, kik hinni tudnak még, hogy megjavít a szó, a vád, s a kegyetlen  hűtlenség , de viszont  kérik számon mások vétkét.. Mert óriás lettem s hatalmas mosoly erősebb  szellőnél,viharnál s gyűjtöttem erőmet,hogy rám nézzél,s legyőzzél hidd el,ily diadalt még soha nem nyertem. Akarom,, hagyj időt, hadd, nézzem szemed megpillantalak s hosszan csodállak a boldogságom, íme,már jelentkezett elhevülve ,riadtan  de mégis fogadtam. Legyen olyan életem, mint az álom álmom  legyen olyan, minden áron  fontoskodón verjen  a foszforos óra minden tagom legyen felvértezve jóra. Két izgalmas szemed most unalom. Változó arca megváltozhatatlan. Úgy kavarog bennem e képhalom, mint sodort tárgyak viharzó patakban. 

 Bíborvörös alkonyatban, vissza integet a nyár, rózsaszirmok,színesek, keringenek az ég alján.   Apró csillagok az égen, szikráznak és színekkel ecsetelnek az esti fényben,  mindenféle színeket.   Esti fénynek lámpásai, a kis Szentjános bogarak sárga lámpát gyújtanak, s világítják az utakat..   A Hold homályban remeg, szórja kékes sugarát, este van és kékbe borult, erdő,mező,és minden út.   A szobának melegében, homály van és csendben elsötétül minden lámpa, s mesélünk az éjszakában. 

 A kávéház nem volt tőle messze az ajtóban megállt fürkészően , sok férfi meg nő ült egy helyen színes ruhákban összevegyülten. Füstös lárma gőzölt a kávéházban és egymást túlharsogva beszéltek ő csak szemével kutatta fáradtan az angyalt, kit oly régóta keresett. Asztalok körül férfiak nyüzsögtek és színes ruhában öltözött hölgyek  hirtelen meglátta, akit rég keresett , fehér ruhában magas sarkú cipőben. Férfiak asztalnál, izzadt ingekben mellette hemzsegtek érdekelten, vonaglott a teste ahogy nevetett pincérek fordultak meg e zenére. Mert a hangja mint pacsirta éneke messzire szállt a füstös teremben a kemény férfi vére erősen lüktetett ahogy hangja a szívét érintette. Rég keresi a nőt kit régebb ismert kinek ágyában egyszer fetrengett azóta sem tudta kiverni fejéből lágy hajlatait és pacsirta énekét . Hirtelen szemük találkozott a füstben a hölgy félrenézett oly  érdektelen, mint aki sosem látta azt az embert s tovább nevetett vonagló testtel.. A férfi felgyűrte kabátja gallérját kés

 .  Akik olvasták ismerik a  történet,   ígértem egy folytatást amennyiben változik valami. Hát sok minden változott:    Halottak napján t ö bb virággal mentem  ki  a  temetőben ,mert új sirt is kell ápolnom -a Lili néniét is  én aki szintén az én halottam  lett . Megígértem magamnak,hogy Lili néninek is kiviszek virágot meg gyertyát lévén ,hogy a sorsa még mindig rendezetlen volt.Meg mindig nálam volt a bankkártyája ,ami egyáltalán nem kecsegtetett ,mert féltem is és nem  is beszélve,hogy rendeznem kellett ezt az ügyet .Le akartam zárni tisztán.  A Lili néni gyerekei k ö zül egy gyermek sem jelentkezett, sem telefonon,sem levélben ,sem személyesen A plébános úrral hiába beszéltem mert mind csak azt egy mondatot fújta:   -Drága asszonyom ülj ö n nyugodtan mert j ö nni fognak azok a gyermekek. -De mennyit várjak még -mondtam neki,inkább elmegyek a rend ő rségre es elmondom ,milyen bajba keveredtem.   --Jaj,ne ,ne tessék menni ,megoldjuk mi ,majd én vigyázok,hogy ne t ö rténjen semmi baj