Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Minden  szívből  egy  óriási  szív, minek  az  izma  elképzelhetetlen világot  hajt a  vére  zuhogása. érzése  áthullámzik  végtelenbe. Minden  lélekből  egybeállott  lélek mely  ott  lebeg  minden  testek  felett minden  gondból  eggyé omlott eszme   mit  nem járhat át   földi  képzelet M inden  erő,   hangyáé  és  a  kőé a   tűzé,  vízé,  ember,állaté, s  minden  vágy  együtt  minden  akarattal Mely  eme  erőket  tettre  ihleté: Ez  vagy  Sorsisten,  nagy  le bírhatatlan az   összességek  összefoglalója, miben  a  fénylő  csillagmilliárdok csak  porszemek  a  testedre szórva. Emberke,  mérd  meg,   mekkora  vagy porszemnél  kisebb,  apró  láthatatlan, azért  nem  tudhatsz  hát  a  Sorsba  látni ö   meg  nagysága  folytán  láthatatlan. Nincsen  hüvelyk  és  nincs  egyenlítő hogy  ember  és  Sors  légyen  mérhető, nincsen   arány  és  nincs  növő  paránya mi  testi  szemben  foghatóra  válna. Járunk  ködökben  és  ködösen  nézünk s  csak  az  igaz,  mit  messze  sejtve  érzünk a   mes

 Ne jöjjetek: az  én  utam már,  régen rég  csak  így  suhan nem  hívok  senkit.  Egy  se lásson, az  én  síromon  egy  se  ásson azokból, kiket  szeretek.  Csak távol ködén keresztül úgy,  mint   vezér - tűz  fénye rezdül felém  hint  a  betűk  szavában csillagként  égve  éjszakámban. Ne  jöjjetek,  ne  hívjatok,csak  írjatok ne jöjjetek,  ne  lássa senki mily  egyedül  keli menni,  menni bolyongni  félvakon  sötéten. A  csend szárnyatlan  vén  lován mely  süketen  halad  az  évek zuhatagos  partja  mögött, kerülve  a  sok  cölöpöt.   .  . . . .   .   

 Ki tudja,  melyik  sirbaszállt  világnak vagyok  én  visszaküldött  gyermeke hogy két szememben  egyre ottt fehérlik száz   ködös  emlék  bárányfellege ? Valamikor  sokat  szenvedtem én   velem  jár a régi bánatok nyoma,                                             hisz két  szememen egyre ott borong még a  régen  kisí rt  könnyek fátyola.            S   hogy szende  voltam egész életemben azt   is  tudom,   hiszen  szememben  ég, ott  izzanak  parázsló  tűzzel  mélyén lelkembe égett,  ősi  noi regék. S   ez  a  futó   láng  is sorsom   emléke osi   szerelemnek  két  szemem   egén amit   örökre  emlékembe  csókolt valamikor  egy  szép  jámbor legény.        .S   ez  a  futó   láng  is bolygóm  emleke osi   szerelemnek  két  szemem   egén amit   örökre  emlékembe  csókolt Valamikor  egy  szép  jámbor legény.  

 Te  még  csak  vársz  és  nem  tudod  miért, ajtaját  szivednek  nyitva  hagyod  vendégként  kopognak,  jönnek,  mennek   s búcsúznak  örökre  pillanatok. Életed  kincsét feltarisznyálva ők  várnak  mindent mosolyra, könnyre  kapzsiságuk  akkor felejtsed, ha  majd  a  tiszta  boldog  óra  jönne. S ha sok  férfi   köztt  egy  ifjú  herceg így szólna hozzád:  jöttem s maradok, fussanak  el  szivedből  a fáradt, halálos  unalmas  pillanatok. És  ha  előkelő  komplimenttel ritka  vendéged  is  elköszönne, aljas-szándékú,  rossz  percek  elől bezárhatod  szivedet  örökre. Eltűnő percek  csillaghullásán néhány  szép  emlék  még  visszaragyog s  koporsó  után  dobott göröngyként zuhognak  rád  a  pillanatok.

 Még  merész  ívben  lendült  át  a  nap a  meglapult  piros  tetők felett, torzítja  még  a  zöld  az  árnyakat amint  sötét  hegyek  közt  ögyeleg. A  tűzkorong  sörényes,  sárga  teste nyomán  pezsdül  a  rét  vad illata hiába  jön   búcsúzni  minden  este a  tűz,  a  szépség  hunyó  csillaga. A  békanyál  búcsút  ezerszer  inthet az  érett  szölöt  csípheti  a dér zörgetheti  a  szél  a  rézkilincset, a  zord  idő  tán  vissza  sose  tér Mégis  pogányoltárom   lomha  lángja egy  hajnalon  kialszik  sisteregve, gonosz  hófergeteg  a  forró  máglya zsarátnokát  széthordja  rendre,  rendre A szüzek gyászdalt zengnek lágy gitáron  ha   elszáll  a  rajongás,  vágy,  öröm mellemett  a  Decembernek  kítárom s   a  büszke  bálványokat  széttöröm.  Zúzmos  szakállal,  fázva   jön   a  tél a  mágneses  zord  észak sarkon  át az  Orion  kelet  kőjében  kél, Mint  dús,  ezüstös  diszü   szárkofág.    

 Én  nem  vagyok  bilincse  senkinek  sem s  az  én  szerelmem  nem  börtönszoba király  legyen  az  én  szerelmem, és  én  az  ő  királyi  asszonya. Nekem nem kell a hangos csók unalma mit józan  nászon józan férfi  ad es  nem  akarok  eltűrt  csókot  adni csak  vágyó  ajakra  vágyó  csókokat. És  nem  vagyok  én  házi porkoláb sem kinek  szemén  örökké  könny  ragyog. mehet  tőlem,  kit  másfelé  visz  vágya hűsége  nem  kell,  koldus   sem  vagyok.

 Ha nekem adnák az egész világot és minden kincset, ami benne van vagy nekem adnák a legszebb virágot hogy szivem fölé tűzzem boldogan azt mondanám nem kell nekem semmi csak hagyjanak meg egy-két dalt énekelni hozzád, te ezüst páncél mezbe öltözött, ki áldott vagy nekem a férfiak között. S ha azt mondaná nekem egy barátom hogy az enyém lesz a legszebb barát s ha keblemre ölelem, majd meglátom hogy ajkaimra mennyi csókot hagyott rám, szivem dobogása igy felelne nem kell nekem mas férfi szerelme mert itt vagy te, ki könnyel öntözött ki áldott vagy az összes férfiak között S ha ahány csillag fenn ragyog az égen mind énrám szórnák éretted cserébe úgy érzem én, hogy ez lenne a végem s eltűnnék a nagy végtelenségbe. mert nélküled csak kin lenne az élet s akkor inkább száz  halált halni veled de míg a lelkünk el nem költözött legszebb ajándék vagy a ferfiak között