Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Eljön tudom az a nap egyszer, Melyen megismersz engemet, S nem fog többé maró szavad Csak úgy könnyedén, mosolyogva Megsebezni a lelkemet.   Derül még én rám is szivárvány, Mosolyog majd rám is az ég. S tudom : majd fogsz sírni rajta Amiért csacsogó édes ajkad Megbántott engem egyszer rég.   Csak egy röpke szó, mit Könnyedén kimondtál Félig komolyan és Félig tán nevetve És az az egy szó, mint lappangó, bús árnyék Ráfeküdt lelkemre.   Azóta sem éjelem Sem nappalom nincsen Lépten-nyomon kísér Az a bántó árnyék Vajon fogsz-e majd Úgy, mint egykor régen mosolyogni rám még Gondolkozz még ezen. .

Arany ruhás, fény-arcú nyári reggel Ültem beszédes lombú fák alatt Az égen át fehér felhő halad Lassú, alig látszó madár-sereggel   Míg lelkem fönt a távolban mereng el, Szememben íme földi kép fakadt Zöld tó füröszt rá hajló ágakat Tükrén fehér hattyú száll néma csenddel   Egyszer csak elfogott varázs-igézet Vajon mért reszket mind, amerre nézek? Pillámon, érzem, méla könnyű rezdül.   Az égen felhő, hattyú tó vizén Békült szívemnek csöndes rejtekén Fehér emléked száll lassan keresztül.  

 Milyen mesés gyönyörűség Barangolni völgyben, hegyen, Reggelenként azt se tudni Este hol hajtom le fejem.   Egyik helyről a másikra Bolyongani, lágy mámorban Érezni azt a szent érzést Hogy fürdünk a boldogságban.     Gyönyörködni vágyak nélkül Járni erdőn, völgyön, réten Könnyezni egy hangulaton, Nevetni egy semmiségen!   Kezünkben, kis botocskával A lelkünkben nagy jókedvvel Kerülni az embereket S beszélni a természettel!   Míg utamat lassan járom A lelkem száll bontott szárnnyal  Csak a lábam, az jár lassan A lelkem, az gyorsan szárnyal.   Van-e tisztább gyönyörűség Van-e párja ilyen nyárnak? Előttem is, mögöttem is, Hangulatok kelnek, járnak.   Vagy ki tudja ? Hátha utam Boldogan csak addig járom,  Szomjas szívvel megtaláljam  mindörökre a keresett párom.

 Várlak, hogy visszajöjj, epedek teérted, Sóhajtok utánad Úgy lesem, úgy várom a te visszatérted Míg megöl a bánat. De hiába hívlak, de hiába kérlek Hiába küldöm el sóhajom teérted, Nincsen, aki hallja. Az a sok könny, amit elsírok utánad Nedvesre áztatja ágybéli párnámat S könnyzáportól ázik az én fejem alja.     Várlak, sírva kérlek, sóhajtva kereslek De te nem jössz vissza, Könnyeit a párna síró két szememnek Szaporán felissza. Néha-néha álmom elémbe hoz téged A te holló hajad, kitelt erős tested Az álom lefesti,  S míg lelki szememmel barna arcod nézem A fájdalom terhe összetör egészen, S lelkemet a bánat lassan elepeszti

 Kezének durva érdessége szúrta már gyenge kezemet szájából gőg habzsolt rekedten szeme gyanakvó nézésével.   Mellékutakon sötétben sétált hazug szélcsendben megállt igaz, igazat cáfolt átlátszó arcán szájából fergeteg tör ki aztán.   Előttem elosont nagyvonalú lépte kabátja fércében bújtattam szívem mikor mindenki üresen kémlelte kereket oldott gyorsan előlem.   Majd összezárult előttem a vég a kezdet a véggel kéz a kézben a mindenség szűk törvényében ellopta szívemet kabátja fércében.      

Enyém a fénylő nagy mindenség és benne te magad ne félj valóra úgysem válik de álmodni szabad.   Élőmbe hord az álom mindent mit megvont a való S jól van ez így, sivár az élet, S oly hiábavaló.   Ez üres, fénylő csillogás, E pompa közepet, meglep, rám borul, int felém, a bús emlékezet.   Halkan, elhalón, visszacsendül a lelkemen a múlt S ez édes, vádló, bús panaszra a szívem vére hull.   Omolj össze csalóka álom Jöjjön az ébredés Megvívom, meg az életharcot S édes a pihenés     

 Oly hálás vagyok neked kedves  több vagy, mint amit szívem kibír lelkem csalfasággal ringatózik hogy több csókot adhass még.   Mindennapok dús perceiben testem lángolása tüzes nyíl,  mohón égnek benne érzések szívemben bimbójuk kinyílik.   Ami lelkedben forr mind enyém hiányoddal szívemet kitépnéd  délcegen érkezel ,őszinteséggel fény és homály mindenségében.   Kívánattal biztatod halk lépteim szemeidben csillognak figyelmek  mint akiben visszhangzik az ének dallamosan felém száll szerelmed.   Álmaimban mindig jelenben vagy árnyék és fényhatár találkáján forró torkomból tüzes lángokon feléd repülnek meghitten titkok.   Köszönöm Neked a tested melegét borostás arcodnak szelíd vonásait közeledben hangom elveszti erejét  sűrű fojtó illattal testem virágzik.